A KÖVETKEZŐ GASTROPAN KIÁLLÍTÁS 2020. MÁRCIUS 12-14 KÖZÖTT LESZ ARADON

Elkezdődtek az előkészületek a következő GastroPan kiállításra - a sütőipar, cukrászat és vendéglátóipar üzleti megoldásainak és technológiáinak legnagyobb kiállítására. A szervezők már dolgoznak a kiállítói standok elhelyezésének tervein, míg a beszállító cégek már foglalhatnak kiállítói felületet, ahol majd bemutatják a legújabb berendezéseiket, alapanyagaikat és üzleti ötleteiket. Az immár 12. alkalommal megszervezésre kerülő GastroPan nemzetközi kiállítás 2020. március 12-14 között zajlik az Arad Expo kiállítási központban.

Az évente megszervezett GastroPan kiállításon a kereslet találkozik a kínálattal, a forgalmazók a vásárlókkal olyan környezetben, amely elősegíti a termékek, technológiák és szolgáltatások részletes bemutatását az érdekelt szakmai közönségnek. Gépek, kiegészítők, eszközök, alapanyagok ezrei, bemutató showk, versenyek és gyakorlati műhelyek gazdagítják a kiállítás mindhárom napjának programját.

 gp-newsl

Miért érdemes részt venni a GastroPan 2020 kiállításon?

  • Mert itt az utolsó generációs technológiák, a legújabb trendek és a szakértők közvetlen kapcsolatba kerülnek a célcsoporttal (a szakirányú cégek vállalkozóival és döntéshozóival), mivel ez az egyetlen ilyen típusú romániai kiállítás, ahol 22 országból több mint 130 kiállító van jelen.
  • Mert ez egy remek lehetőség bekerülni a szakmai közösségekbe, akik az eseményen jelen vannak. A GastroPan kiállítói gyártók, technológiák, termékek és innovatív megoldások szolgáltatói, forgalmazói, és az elismert szakemberek is bizonyosan jelen lesznek.
  • Mert a GastroPanon bemutatott megoldások a vásárlók széles köréhez eljutnak, a nagyüzemi termelőktől a kézműves gyártókig, és a kiállítók olyan megoldásokat mutatnak be, amelyek még a leginnovatívabb tervek kivitelezését is lehetővé teszik.
  • Mert a GastroPanon való részvétel egy jövedelmező befektetés úgy a kiállítók, mint a látogatók számára, annak köszönhetően, hogy a kiállítás képes összekötni a berendezések és alapanyagok forgalmazóit a sütőipar, cukrászat és vendéglátóipar gyártóival és szakmai közösségével.

 GP-logo-2020

Hogyan foglalhat standot a GastroPan 2020 kiállításra?

Már a 2019-es kiállítás ideje alatt sok kiállító jelezte részvételi szándékát a következő kiállításra. Amennyiben Ön a sütőipar, cukrászat vagy a vendéglátóipar üzleti megoldásainak és technológiáinak beszállítója és szeretne kiállítói standot bérelni a 2020-as nemzetközi GastroPan kiállításra, kérjük vegye fel a kapcsolatot a szervezőkkel a következő telefonszámokon: +40 733 313 042, +40 733 313 043, vagy e-mailen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

GastroPan 2020 | március 12-14 | Arad

+40 733 313 042| Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

www.gastropan.ro

#gastropan