A SZAKEMBEREK ÉS A GASTROPAN KIÁLLÍTÁS SZERVEZŐINEK SZÁNDÉKA AZ ÉLŐ EXPO MEGTARTÁSA 2021. SZEPTEMBER 21-23 KÖZÖTT

A GastroPan kiállítás szervezőinek partnerekkel, kiállítókkal, de ugyanakkor látogatókkal, az iparban tevékenykedő termelőkkel való egyeztetéseit követően, figyelembe véve a járványügyi helyzet ígéretes alakulását, az a döntés született, hogy a 12. GastroPan kiállítást 2021. szeptember 21-23 között tartják meg, az Expo Arad kiállítási központban, Romániában. A kiállítás új időpontját annak megfelelően tűzték ki, hogy a kiállítás a hagyományos módon, fizikai jelenléttel valósulhasson meg, rögtön a romániai hatóságok korlátozó intézkedéseinek feloldását követően.

A jelenlegi gazdasági helyzetben, melyben a koronavírus-járvány számos tevékenységi területet sújtott, beleértve a pék-, cukrász-, fagylalt- és vendéglátóipart, az GastroPan kiállítás üzleti találkozóinak célja, hogy a fent említett iparágak szereplői kölcsönösen segítsék egymást és fellendítsék a gazdaságot.

A járvány kezdete óta minden gazdasági szereplő mindent megtett annak érdekében, hogy sikeresen átvészelje ezt az időszakot, különösen a pék-, cukrász-, fagylalt- és vendéglátóipari szakemberek, éppen ezért a kiállítás szervezői igyekeztek megtalálni a legideálisabb módot arra, hogy a piaci innovációk minél hatékonyabban elérhessenek azokhoz, akiknek most a legnagyobb szükségük van rájuk, azaz az ipar üzemeltetőihez, vállalkozókhoz. A GastroPan kiállítás új időpontjának kitűzése egy régóta várt döntés eredménye. Számos olyan látogató, szakember, versenyző és több mint 100 kiállító, beszállító, aki már bejelentkezett a kiállításra, figyelemmel kísérte a kiállítás megszervezésére vonatkozó helyzet alakulását.

gp
2
1
B0521sgastropan-3
B0521sgastropan-2
B0521sgastropan-5
B0521sgastropan-4

A kiállítás szervezői közvélemény-kutatást végeztek a GastroPan résztvevőinek körében, melyben megoldásokat kínáltak a kiállítás megszervezésére a jelenlegi helyzetben: digitális kiállítás és/vagy élő kiállítás, fizikai jelenléttel. A felkínált választási lehetőségek a GastroPan kiállítás megszervezésének módjaira és formátumára vonatkoztak, és a korlátozó intézkedések által meghatározott helyzetet, a világjárvány megjósolhatatlan alakulását, illetve a kiállítás-szervezés nemzetközi kontextusának kilátásait figyelembe véve gondolták ki őket. A kapott válaszok összesítését követően, a szervezők megállapították, hogy nagy igény van az élő kiállítás megtartására, fizikai jelenléttel, de a GastroPan összes résztvevőjének teljes biztonságát garantálva. A kiállítók többsége kifejezetten azt kérte, hogy a kiállítást idén ősszel tartsák meg. A GastroPan által megcélzott iparágak üzemeltetőinek visszajelzései azt mutatják, hogy a termelők is azt remélik, hogy a hatósági korlátozások olyan mértékben enyhülnek, hogy az megengedje a piac keresletének találkozását a kínálattal. Mindkét fél régóta és nagyon várt egy olyan B2B jellegű találkozóra, amelyet a GastroPan, a romániai szakemberek, menedzserek és vállalkozók legfőbb technológiai, szakmai információs forrása kínál.

A GastroPan 12 éve a sütőipari, cukrászati és vendéglátóipari szakmai technológiák és üzleti megoldások gyűjtőpontja, és a koronavírus-járvány hatásai ellenére a szervezők továbbra is mindent megtesznek azért, hogy az esemény a fő inspirációs forrás maradjon azok számára, akik új vállalkozásba fognának, vagy fejleszteni, esetleg újraindítani szeretnék vállalkozásukat a fent említett szektorban.

Az eseményhez kapcsolódó legfrissebb hírek, a korábbi kiállítások további fotó- és videóanyagai, valamint a kiállításon bemutatott megoldások és technológiák, a szervezett versenyek és bemutatók megtekinthetőek a www.gastropan.ro weboldalon vagy a kiállítás facebook oldalán.

Friss hírek

Újra megszervezésre került Romániában Délkelet-Európa legnagyobb szakmai kiállítása, a GastroPan, ahol a nemzetközi sütőipari, cukrászati, gasztronómiai és vendéglátóipari szakemberek, vállalkozók ...
A GastroPan szakmai kiállítás, amely a legjelentősebb közép és dél-kelet európai esemény a pék- és sütőipar, cukrászat és vendéglátóipari szegmensben, idén is minden megoldást és innovatív ...
A GastroPan 12-dik kiadása szeptember 21-23 között fog megrendezésre kerülni, az Aradi kiállító központban. A GastroPan kiállítás a legjelentősebb országos és kelet-európai rendezvény ezen a ...